Környezettudatos modern zsidó design - recycling és a judaika

Miből lehet judaika? Mennyire kötöttek a formák és az anyagok? Fontos-e, hogy egy szakrális tárgy nemes anyagból készüljön? A zsidó tradícióban ezekre nem teljesen egyértelműek a válaszok.

A zsidó hagyománytól egyáltalán nem idegen a környezettudatosság, mint olyan fogalma. Körülbelül csak mintegy 3000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. A Bibliában található Deut. 20:19 - 20 bal taschit parancsa, ami szó szerint azt jelenti: „ne vágj ki gyümölcshozó fákat háborúban". Ez a parancs arra figyelmeztet, hogy ne pusztítsuk el azt, ami életben tart bennünket. A későbbiekben, a rabbinikus irodalom kiterjesztettte ezt a törvényt az értelmetlen pusztítást és a javakat elpocsékoló viselkedés tiltására is. Ebben az értelmezésben „bal taschitnak" két különböző vonatkozása van. Szakrális értelemben a teremtett világnak az óvására szólít fel, praktikus vonatkozásában pedig arra, hogy ne pazaroljunk el semmilyen olyan anyagot ami öltöztethet, megóvhat és etethet bennünket. Mindezekből pedig egyenesen következik az újrahasznosítás, mint az egyik legkézenfekvőbb környezettudatos tevékenység aktusa.

Az Exoduszban a pusztai Szentély építésénél az alábbi passzus olvasható: „Készítette a medencét rézből és a talpazatát rézből az odasereglő nők tükreiből..." Egyes magyarázatok innen eredeztetik, hogy bármilyen hétköznapi dolog átalakítható rituális eszközzé. Így lett a 18. századi bécsi ötvösök tucat cukorkatartójából etrog tartó doboz, egy esküvői ruhából Tóra szekrény takaró, egy ócskapiacról származó porcelánól széder tál. A sátoros ünnepen állított sátor szinte minden része újra felhasználódik az év előrehaladtával. Az etrogból, ami egy furcsa ízű citrus növény - pálinkát vagy lekvárt főznek, a héját pedig kiszárítják és a havdala - a szombat búcsúztató szertartás - egyik kelléke lesz, mint illatozó fűszer. A tetőt befedő ágakat a lag ba-omeri tábortüzekhez teszik el, a sátorban lévő olivaolajat pedig a hanukai lámpáshoz.

A szukoti sátor újrahasznosítás egyik modern formája Allan Wexler „Kertész Szukkája", ami nem más, mint egy kerekes, vontathó sufni, aminek mozgatható teteje alkalnassá teszi arra, hogy a sátoros ünnepkor ideiglenes kerti lakhely legyen, amúgy pedig az év többi részében szerszám tároló. Hasonló a chichagoi rekonstrukcionista közösség „zöld zsinagógája" is, amit egy régebbi, romos zsinagóga építőanyagaiból emeltek úgy, hogy az eredetinél 10 000 nm-rel nagyobb lett. A szinte teljesen üveg és fa zsinagóga világítását egyrészt természetes napfénnyel, másrészt napelemekkel oldják meg, a Tóra szekrény pedig újrahasznosított fém elemekből készült.

A zöld építészet egy jó, hatékony módja annak, hogy környezettudatos módon alakítsunk újra anyagokat, tereket, úgy oldva meg az épület energia szükségleteit, hogy azzal tiszteletben tartjuk magát a környezetet, és nem mellékesen még pénzt is spórolunk meg.

Hasonló gondolkodásmód érvényesül sok olyan modern judaikában, amik nem természetes anyagokból, de környezetre káros hulladékokból készülnek. Ezeknek az anyagoknak sokszor nagyon nagy a tűrőképességük, legtöbb esetben sokáig nem bomlanak le és épp ezért iparilag nagyon költséges az újrahasznosításuk. Manufakturális útón történő átalakításuk más tárgyakká azonban nem mindig igényel különösebben bonyolult műveleteket.

Amikor pedig egy anyag egy eddig tőle szokatlan új dolog közvetítője lesz - kihívások elé állítja az „érték", mint olyan definícióját. Vagyis újra visszatérünk ahhoz a kérdéshez, hogy miként lehet egy pillepalackból kézmosó és hanukkia, újrahasznosított fém dobozokból Tóra szekrény, ócskapiacos porcelánból vagy szilikonból és üvegből szédertál. Ezeknek a látszólag értéktelen anyagoknak a művészeti felhasználásánál a hasznosíthatóság és adaptálhatóság azok a kulcsfogalmak, amik mentén valami alkalmassá válik arra, hogy átlényegíthető legyen és ebben az új formában szolgálj on tovább.

regisztráció>